Villámposzt:

Gondoltam felrakok egy képet a komplett japán Pink Floyd mini LP CD gyűjteményről, amelynek egyik darabjáról a DSOTM-ról volt egy poszt korábban itt. Ha úgy vesszük, nem teljes a dolog, hiszen az ilyen-olyan válogatások (pl. Nice Pair, Works) és az élő cuccok (Pulse, Collection of Great Dance Songs) hiányoznak, de őszintén mondhatom, hogy így is életem egyik komoly kihívása volt ezt így összegyűjteni. Nem kevés időmbe és pénzembe került a dolog.

A vinyl története 2. rész 

1939-ben a Columbia Records folytatta a technológia fejlesztését. És itt érkezünk el a hanglemez fejlődésének egy nagyon érdekes mérföldkövéhez. A cégnél Dr. Peter Goldmark (Goldmark Péter Károly) és csapata dolgozott a hanglemez formátumon. Goldmark 1906-ban született Budapesten, tanulmányait is itt kezdte, szüleivel azonban 1920-ban Bécsbe emigrált. Itt járt egyetemre, de később Berlinben is tanult. 1933-ban New York-ba hajózott és a CBS társaság kötelékébe állt. Ő és csapata alkotta meg az ún. mikrobarázdás rendszert, a ma is használt hanglemeztechnika alapjait. Hosszú katatási és fejlesztési fázist követően 1948-ban mutatják be az új mikrobarázdás formátumot a nagyközönségnek (ekkor még csak mono formában).

Ebben az időban azonban a formátum még közel sem volt általános, vagy elterjedt. A lemezek fordulatszáma nagyon széles skálán mozgott, bár a legtöbbjük azért 80 fordulat/perc környékén működött. Tulajdonképp annyi féle formátum létezett, ahány gyártó. Voltak egész speciális elképzelések is, köztük a nem állandó fordulatszámú lejátszó (a fordulatszám attől fügött, hogy a fej milyen messze volt a lemezkorong középpontjától), illetve ilyen érdekes próbálkozás volt a holland Philips cég lemezjátszója, amely belülről kifelé haladva játszotta le a rögzített anyagot. (Ezt érdekes módon később áttvette a CD technológia.)

Nem sokkal a Columbia bejelentése után az RCA cég is kijött a maga formátumával. Ez volt a 7 hüvelykes, 45-ös fordulatszámú kislemez. Ez a két formátum lett később a hanglemezipar kvázi szabványa. Az RCA által kifejlesztett lemez is mikrobarázdás elven működött. 1955-ben hivatalosan is ez a két formátum vált szabvánnyá a RIAA (Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége) által. A 12 hüvelykes lemez neve LP (long play), míg a 7 hüvelykesé SP (short play).

Habár a két formátumot két rivális társaság fejlesztette ki, azok mind a mai napig nagyon jól megférnek egymás mellett. Az LP formátumon jönnek ki a zenekarok albumai, míg az SP formátum tökéletes a single-nek szánt zeneszámok kiadására.

Mindezek mellett a régi 78-as fordulatszámú lemezek előállítása azért továbbra is tömegesen folyt, hiszen a lemezjátszók többsége ezt a formátumot tudta lejátszani. Nagyjából a 70-es évek elejére koptak ki a 78-as lemezek a köztudatból, bár egyes országokban (pl. India) még a 80-as évek elején is adtak ki 78-as lemezeket.
Ennek köszönhetően az 50-es, 60-as években gyártott lemezjátszók jellemzően 4 fordulatszámon működtek (33, 45, 78 és 16) és fel voltak szerelve 2 fejjel is (egy a mikrobarázdákhoz, egy pedig a 78-as fordulatszámú lemezekhez), ezeket a lejátszás sebességének megfelelően kellett cserélgetni.

1958-ban jelent meg az első kétcsatornás sztereó felvétel a Audio Fidelity cég jóvoltából.

1971-ben jelent meg az első quadrophonic hangzású (azaz 4 csatornás lemez). Ez 2*2 sztereó csatorna kombinációjaként működve szolgáltatott 4 különálló hangcsatornát. Bár ez a formátum üzletileg nem lett sikeres, mégis a későbbi több csatornás "surround" rendszerek (mint pl. az SACD és a házimozi rendszerek) elődjének tekinthető.

A 70-es évek elejétől kezdve számottevő változás, vagy modernizáció nem jellemezte a formátumot, lényegében ekkorra kialakult minden, ami manapság is használatban van.

A 80-as években a CD megjelenésével kezdtek visszaszorulni a vinyl lemezek a piacról, olyannyira, hogy a 90-es évek közepén már alig volt olyan hanglemezkiadó, aki LP-n jelentetett volna meg albumokat. Szerencsére ez a tendencia visszafordult és manapság már újra minden számottevő lemezt kiadnak LP-n is.

 

A vinyl története 1. rész 

1806: az angol Thomas Young egy hangvilla által keltett rezgéseket rögzít, wax-szal bevont forgó dobon. Sajnos Young-nak nem volt módja a hang visszajátszásához.

1856: Alexander Parkes kifejleszti a "Parkesine" névre elkeresztelt anyagot Birmingham-ben. Ezt tekintik a műanyag ősének és ez az anyag szolgált később a celluloid alapjául.

1857: a francia Leon Scott de Martinvillenek sikerül leképeznie a hangok keltette légnyomás változásokat egy kormos felületre membrán és disznósörte segítségével, de neki sem volt módja a hangok reprodukálására. Készülékét "Phonoautograph"-nak nevezte el.

1857: Hermann von Helmholtz észreveszi, hogy ha közel hajol a zongorához éneklés közben, akkor azzal megrezegteti a zongora húrjait. Későbbi kísérleteiben hangvilla segítségével képes volt egy elektromágnest ki- és bekapcsolni. Ez az elv a hangszóró alapja.

1874: W.H. Barlow megépíti Logograph nevű készülékét, amivel képes a beszéd által keltett rezgések grafikus ábrázolására.

1876: Alexander Graham Bell megalkotja a telefont.

1877: Thomas Edison egy 'answerphone' nevű készülékkel kísérletezik. Ennek lényege, hogy a paraffin-bevonatú papírdobon egy markerceruza fut, ami nyomot hagy a papíron, miközben belebeszélnek a hangszóróba. Ez volt ez első készülék, amely képes volt a rögzített felvételt visszajátszani. Nemsokkal később Edison a paraffinbevonatot vékony fémrétegre cserélte. Az első rögzített zeneszám a 'Mary had a little lamb' című gyermekdal volt. Edison még ugyanebben az évben a rögzítőfelületet megváltoztatta, a forgódobot egy lapos lemeztányérral helyettesítette. Ez volt a hanglemez őse.

1877: E.W. Siemens Németországban, míg egy Cuttris és Redding által vezetett csapat az USA-ban szinte egy időben fejleszti ki a dinamikus mikrofon néven elhíresült találmányt. Ennek lényege, hogy egy keretre érzékeny membránt erősítenek, amelynek rezgése egy tekercsben feszültséget generál elektromágneses indukció útján, amint az oda-vissza mozog egy mágnes pólusai között.

1885: Chichester Bell és Charles Tainter a Volta Laboratóriumtól egy phonográf nevű készülék megalkotásán fáradozik, amely egy viasz bevonatú forgódobra függőleges barázdákat vág. A készüléket 'graphophone'-nak nevezik.

1887: Edison akkumulátorral hajtott motort használ, kiküszöbölve a kézi hajtás sebességbeli egyenetlenségeit és állandó fordulatszámot elérve így.

1888: Emile Berliner véglegesíti a 7 hüvelykes lemez technikai paramétereit, ami így kvázi gramofon lemez szabvánnyá vált. Ezeket a vulkanizált plasztiklemezeket ekkoriban leginkább játékok előállításához használták, de mivel nagyon könnyen reprodukálható másolatok készíthetők ebből az anyagból a fém master korongok segítségével, így használatuk általánosan elterjedt. Közben ádáz jogi perpatvarrá fajult az Edison és Bell közötti szabadalmi vita. 

1889: a Columbia fonográf lemez gyár alapítása. Az első időkben a hanglemezek gyártásában láttak nagy potenciált, de később áttértek a felvételek készítésére és a lemezek bérbeadására. Később a cég legnagyobb bevételeit az automata zenegépek gyártása adja.

1894: Berliner American Gramophone nevű cége óriási mennyiségben gyártja és forgalmazza a kézzel és elektromos energiával működő gramofonokat egyaránt, valamint az ezekhez szükséges lemezeket. Még ebben az évben elkészült az olasz Marconi rádiójának egy korai változata.

1902: a hét hüvelykes korongokat felváltják a tíz hüvelykes lemezek, amelyek maximális lejátszási ideje 4 perc.

1903: megjelennek az első tizenkét hüvelykes korongok (később ezek válnak szabvánnyá).

1904: a kétoldalas lemezek egyre népszerűbbek.

1906: az Eldridge Johnson által tervezett Victoria gramofon tömeggyártásba kerül. Sok éven át ez lesz a lemezjátszók mintapéldánya. A szerkezeti elemek elrejtésével egyre elfogadottabbá válik a lemezjátszó a háztartásokban, úgyis, mint bútordarab. 

1917: rögzítésre kerül az első jazz lemez, amelyen az Original Dixieland Jass (Jazz) Band játszik New Orleans-ból.

1930: az RCA Victor cég megkezdi a vinyl lemezek forgalmazását. A korongok 33 fordulat/perc sebességgel játszhatók le és 30 cm átmérőjűek. A gazdasági világválság, a lemezjátszó berendezések kis száma és az rádió elterjedése miatt a formátum ekkor még nem volt túl sikeres.

Pink Floyd: The Dark Side of the Moon mini-LP CD (2001)

Mindjárt itt az első érdemi posztban megcáfolom a blog címét, hisz nem vinyl-ről esik majd szó. Ennyit a következetességről, dehát én megmondtam... Egyik régi kedvenc albumom talán legkülönlegesebb formátumú kiadása kerül terítékre. Pink Floyd: The Dark Side of The Moon

Sokat vacilláltam rajta, hogy ebből a sorozatból melyik kiadványt mutassam be. A másik választottam a Wish You Were Here hasonló mini-LP CD kiadása lett volna, de ahhoz nem tartozik klasszikus értelemben vett OBI, ott ezt egy - a csomagolás hátoldalára ragasztott - négyzet alakú matrica helyettesíti, úgyhogy inkább a TDSOTM mellett döntöttem (az OBI-ról szó lesz még kicsit bővebben ebben a posztban, de később lehet, hogy egy külön írást szentelek majd neki). Nagyon szép amúgy az is, elképzelhető, hogy sorra kerül még (mármint a Wish You mini-LP CD). 

A japán precízitást gondolom senkinek nem kell bemutatni. Ezt a lemezt vizsgálva rögtön az jut az ember eszébe, hogy minden sztereotípia igaz, amit a japánokról gondolunk. Igényesség, precízitás, letisztultság, az eredetihez a legvégsőkig igazodás. A mini LP őrület japánból indult, bár manapság már jelentetnek meg hasonló formátumot Oroszországban, Angliában, illetve a világ számos országában (a töménytelen silány minőségű utánzatról, hamisítványról nem is beszélve...) A mini-LP CD - mint a neve is mutatja - az eredeti vinyl kiadványhoz megszólalásig hasonló CD csomagolást takar. Tehát konkrétan az történik, hogy az eredeti LP kiadvány borítóját, belső lemezvédő tasakját és minden egyéb hozzávalóit lekicsinyítik egy CD méretű kiadványhoz és így adják ki.

Jelen esetben a csomag tartalmaz:

- Gatefold (azaz kihajtható, a szövegeket is tartalmazó) borítót
- magát a CD lemezt
- egy kis 2 oldalas tákékoztatót japán nyelven a zenekar 1972 és 1974 közötti időszakáról (biography)
- egy 4 oldalas betétlapot a szövegekkel angolul és japánul
- az eredeti vinyl lemezcímkék reprint változatait valóságos (1:1) méretben
- 2 db kicsinyített, Pink Floyd feliratos, piramisos-pálmás matricát (sötétkék és világoskék színekben)
- 2 db kicsinyített posztert (a zenekar tagjaival, illetve piramisokkal)
- OBI-t

Az LP replica CD-k Japánban gyártott hivatalos audiofil kiadások, ahol a tervezés, kivitelezés, gyártás során hihetetlen figyelmet fordítanak a részletekre. Mondani sem kell, hogy a papír, a nyomtatás, a csomagolás minősége mind-mind kifogástalan.
Ezek a CD-k nagy tiszteletnek örvendeken a gyűjtők és a szakemberek köreiben egyaránt, hiszen a külsőségek egyedülállóan tiszta hangzással párosulnak. Ezek a mini-LP CD albumok olyanok, mint a drágakő, vagy a tökéletesre csiszolt gyémánt. A kiváló (20 vagy 24 bites) mastering által előállt hang minősége felülmúlja a MFSL kiadásokét (korábban ezeket tekintették az audiofil csúcsának).

Mivel egy-egy alőadó albumai akár hetekkel, vagy hónapokkal korábban kijönnek 'külföldön', mint Japánban és ehhez a vásárlók így jóval hamarabb hozzájuthatnak, mint a japán kaidásokhoz, így a japán terjesztőknek valami pluszt kell nyújtaniuk ahhoz, hogy ezek a kiadványok is kelendőek legyenek. A legtöbb japán kiadású CD-n találunk bónusz dalokat, amik az egyéb változatokon nem hozzáférhetőek (ezek általában feldolgozások, demó dalok, koncertfelvételek). Ez volt az első lépés a mini-LP CD felé vezető úton. Később a gyártók rájöttek arra, hogy exkluzívabb kivitelezésű kiadványokkal méginkább felhívhatják a figyelmet a japán kiadásokra, így emelve az eladott példányszámot. Ez vezetett el a mini-LP CD kitalálásához. Ezek a replikák leggyakrabban tartalmazzák a szövegeket (angol és japán nyelven is), sokszor posztereket, képeslapokat, matricákat, egyéb apró tartozékokat. És az esetek túlnyomó többségében persze tartozék az ún. OBI csík is.

Az OBI csík: ez tulajdonképpen egy papírcsík, ami a nejlon csomagoláson belül a CD bal oldali gerincén, illetve az előlap és a hátlap egy részén húzódik, rásimulva a tokra. Elsődleges célja az volt, hogy japán nyelvű információkat szolgáltasson a vevőnek az előadóról, az album címéről, a megjelenés dátumáról és az árról. Az OBI kultusza gyakorlatilag megfoghatatlan. Leggyakrabban ezt a jelzőt szoktam olvasni róla: az OBI szexi. Igen, van ebben valami... :)
Az OBI csík általában tartalmaz 3 dátumot is, illetve 2 különböző árat. Az árral kapcsolatosan könnyű dolgunk van. A magasabb ár az adóval terhelt, az alacsonyabb az adó nélküli. Nem teljesen tiszta számomra, miért kell ezeket külön feltüntetni (ha valaki tudja, írja meg kommentben). A 3 dátummal már kicsit bonyolultabb a helyzet. Fel van tüntetve egyrészt a megjelenés dátuma. Ezt egy négyzet keretezi. Ha két dátum van egymás alatt, akkor a felső általában a mini-LP CD megjelenési dátuma (ez a konkrét esetben 01.6.16 - azaz 2001. június 16.), az alsó pedig az eredeti LP japán kiadásának a dátuma (ezen a CD-n nincs ilyen). A harmadik dátum (a kereten kívüli) azt a napot takarja, amíg a CD forgalmazójának, eladójának kötelező a feltüntetett áron értékesítenie a CD-t. Nem adhatja sem olcsóbban, sem drágábban, csakis a feltüntetett dátum után (itt 01.12.15, tehát 2001. december 15. után szabad a rablás). Japánok... :)

Ezek a replika CD-k hivatalosan nem forgalmazhatók Japánon kívül. Természetesen interneten keresztül megrendelhetőek, akár nagyobb japán online CD áruházakból, akár magánszemélyektől, gyűjtőktől. Én leggyakrabban az Ebay-en vásárolom 'őket', de időnként magyar site-okon is előfordulnak. Mivel nagyon hamar elkelnek (out of print), így az áruk egy idő után akár csillagászati is lehet. Amúgy kiszámíthatóan tartják az árukat és nem vitás, hogy a továbbiakban is keresett gyűjtői ereklyék lesznek, tehát vásárlásuk, gyűjtésük befektetésnek sem utolsó.

Fontos tudni, hogy épp ebből adódóan mostanában sok hamisítvány bukkan fel. Ezeket főként Oroszországban, Litvániában állítják elő és bár első ránézésre néha nehéz megmondani róluk, hogy hamisak (főleg celofános állapotban), ha az embernek lehetősége van tüzetesebben megvizsgálni őket, akkor kiderülhet a hamisítás. Az utángyártott, nem eredeti darabok közel sem annyira igényes kivitelezésűek. Néha fakó a nyomtatás, elcsúszik a kép, hanyag a hajtogatás, vagy érezhetően gyenge a papír minősége. De talán a legmegbízhatóbb eredményt a mátrix szám vizsgálata adhatja (a mátrix szám egy számsor a CD hátoldalán a középső lyuk közelében). Bár azt hallottam manapság már ezt is tudják hamisítani... Szóval csak óvatosan...

(A képeken látható víziló nem része a kiadványnak!) :)

Státusz: Out of print
Jelenlegi piaci ár: 60-80 USD

Értékelés:

Elképesztő szenzáció! Rendkívüli esemény! Káprázatos teljesítmény!
Blogindító poszt!

Jó napot kívánok!

Hosszú rákészülés után, itt az első poszt ebben a blogban. Nagyjából egy éve regisztráltam a fenti címet és az volt a célom, hogy ismereteket osszak meg a témában. Kicsit elsikkadt prioritásban a dolog, de most újra lelkes vagyok és remélem időnként tudok majd érdekes dolgokat posztolni ide. Nos, a blog elsődleges célja bemutatni a vinyl-t, mint hanghordozót. Sokan mondják, hogy most ez újra divat. Én meg azt mondom, hogy sosem kopott ki teljesen a köztudatból. A formátum frissebb, fiatalosabb, mint bármikor korábban.
Hogy mi lesz itt? Az elméleti cikkeken kívül (tervezett témák: lemezgyártás, csomagolástechnika, a lemez lejátszásának technikai háttere, lemeztárolás, ápolás, stb.) az írások zöme főleg kiadványokkal fog foglalkozni. Tehát nem magával a zenével, hanem a konkrét kiadvánnyal. Mit tartalmaz a borító, milyen a megjelenése, milyen kézbe venni, mik a különlegességei, ilyesmi... Azonban az eredeti célomhoz képest nem csak vinyl-ről lesz itt szó. Már most tervbe van véve 1-2 érdekesebb CD kiadvány, vagy neadjisten kazetta bemutatása is. Zenei ízlésemből adódóan főleg metal és rock stílusú kiadványok kerülnek terítékre!

Üdvözöllek! Nézz vissza időnként!